Iskolás koromban néptáncoltam néhány évig, nagyon szerettem. Tetszett a népviselet, a sok-sok alsószoknya és a legizgalmasabb az volt, amikor üveggel táncoltunk a fejünkön. Aztán a régi hobbi tovatűnt, de a mai napig, amikor csak tehetem mindig részt veszek olyan rendezvényeken, amelyeken táncház is van. Nagyon szeretem a hangulatát, tetszik amikor nagy kört alkotva utánozzuk a lépéseket és persze közben nagyon jól érezzük magunkat. Történt a legutóbbi alkalommal a helyi művelődési házban, hogy egy eseményen táncház is szerepelt a programban egyéb hagyományőrző programok mellett. Nagyon vártam már, hogy mehessünk, vittem magammal a gyerekeket is.

A táncház el is kezdődött, de néhány lépés után éreztem, hogy valami nem stimmel: kitörött a fekete bokapántos cipőm talpa. Szerencsére nem történt nagyobb baj, nem ment ki a bokám és nem sérültem meg, de sajnáltam, hogy cipő hiányában nem maradhattunk tovább.

Hazaérve az volt az első gondolatom, hogy mindenképpen kell ezt a lábbelit pótolnom, mert mint utólag kiderült: javíttatni sajnos nem lehetett. Igaziból megszolgálta már magát, hiszen nem volt mai darab, de mindenképpen azon voltam, hogy minél hamarabb szerezzek egy újat magamnak.

Az nem is volt kérdés, hogy honnan fogom megvásárolni az új, fekete közepes sarkú bokapántos cipőmet. Számomra és a család számára a legjobban bevált Cipő, papucs, bakancs, táska webáruház | cipomarket.hu Én mindig innen vásárolok magamnak, a férjemnek, de a gyerekeknek is, bármilyen lábbelire legyen is szükségünk.  Soha nem kellett még csalódnunk, a kiválasztott termékeket mindig kiváló minőségben, korrekt árakon és gyorsan kaptuk meg.

Ez egy kiemelkedő webáruház, ha cipőkről van szó. Több száz, de megkockáztatom, több ezer pár cipőből válogathat a vásárló. Rengetegféle márka, szín és stílus közül választhat magának lábbelit, bárki, aki arra jár. Most is biztos voltam benne, hogy fogok magamnak megfelelő cipőt találni, eszembe sem jutott, hogy nem így lesz.

Miután konkrét elképzelésem volt, rögtön használtam a szűrőt. Nagyon szeretem, és praktikusnak tartom, mert nagy segítségemre szokott lenni eligazodni a hatalmas választékban. Ezúttal fekete, 37-es méretű, 5 cm-es sarokmagasságú cipőkre szűrtem. Még így is többoldalnyi találatot hozott ki a webáruház. Annyira nem ragaszkodtam ahhoz, hogy az új szerzeményem bokapántos legyen, de szerencsére több ilyen stílusú cipő is szerepelt a kínálatban. Örültem volna pánt nélkülinek is, de a bokapántos valahogy mégis jobban tetszett. A választásom egy Jana márkájú szépségre esett, amihez egy leárazásnak köszönhetően több mint 20%-os kedvezménnyel jutottam hozzá.

Örömmel konstatáltam, hogy megint nem kellett csalódnom a Cipő, papucs, bakancs, táska webáruház | cipomarket.hu -ban. Bármikor, bárki lábbelit keres magának, én mindig nagy örömmel és lelkesedéssel ajánlom ezt a webáruházat. Akármire van szükség: legyen az cipő, félcipő, edzőcipő, tornacipő, papucs, bakancs, itt minden megtalálható.

A lányok, hölgyek, asszonyok pedig táskát is választhatnak új cipőikhez, hiszen ebben a webáruházban táskából is meglepően bőséges a kínálat. Ezen kívül még egyéb kiegészítőkből, övekből és pénztárcákból is válogathatunk.

Nemcsak a nők, de a férfiak és gyerekek részére is választhatunk lábbelit. A legkülönfélébb márkák, színek, fazonok tekintetében is rendkívül széles a választék. Engem mindig olyan elégedettséggel tölt el, ha itt vásárolok. Soha nem volt még arra példa, hogy ne az elképzeléseknek, elvárásoknak megfelelő cipővel érkezzen meg a futár.

Ezúttal sem történt másképp. A kiválasztott lábbeli kényelmes és szép volt, alig vártam, hogy felavathassam majd egy táncházban.