Egy cikkemben már említettem az anyósom, aki teljesen odavan a népi kultúráért, népzenéért, és nemrég kezdett saját kézzel előállítani népviseleti ruhadarabokat, székelyruhákat például stb.

Miután születésnapjára megkapta meglepetés ajándékként azt, hogy a garázst berendezte az apósom műhelynek számára, valami ajándékban gondolkodott karácsonyra is. Tulajdonképpen konyhabútor ötleteken törte a fejét, ráadásul hagyományos, népies konyhabútor ötletek kellettek neki, hiszen az anyósom már régóta tervezgeti a konyha renoválást, leginkább a konyhabútor lecserélését, mert a jelenlegivel nem túl elégedett.

Mivel mindketten nagyon szeretik a népművészetet, arra gondoltak, hogy hagyományosabban rendezik be a házat.

Én sajnos nem igazán tudtam a segítségükre lenni ebben, a műhely berendezésével ellentétben, én ugyanis abszolút nem tartom praktikusnak a hagyományosan berendezett házakat, konyhákat, én sajnos túl csicsásnak is tartom a mintás bútorzatot, az üveges kredenc általában központi eleme szokott lenni egy hagyományos konyhának, amiről én falra mászom. Persze lebeszélni sem akartam, csak jeleztem, hogy a hagyományos konyhabútor ötletek ügyében sajnos én nem leszek megfelelő tanácsadó.

Végül nem is sikerült vásárolni, és nem is lett meglepetés az ajándék, hanem közösen beszélték meg és tervezték el a konyhabútort, majd együtt kerestek fel egy ácsot, aki specifikusan az ő igényeiknek megfelelően készítette el a konyhabútort. A megtervezésben pedig a konyhabutorom.hu weboldal volt hatalmas segítségükre, amelynek már rögtön a főoldalán igazán segítőkész cikket találunk arról, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a konyhabútor kiválasztása, a konyha  berendezése során.